Városnézőben: Trogir

Kategória: Blog,

Sokan Dalmácia legszebb városának tartják Trogirt, amit megismerve közelebbről nem is nagy túlzás. Az egyik leghangulatosabb, régi időket megidéző, napfényben úszó mediterrán ékszerdoboz. Fedezd fel Trogirt és garantáltan rabul ejt!

Trogir, régi magyar nevén Trau, egész Európában az egyik legépebben megmaradt középkori óvárossal rendelkezik, amelyet néhány óra alatt gyalogosan könnyen körbejárhatunk. Magyarországról nagyjából nyolc óra alatt érhetjük el autóval, és feltétlenül érdemes meglátogatni akkor is, ha nem itt, hanem távolabb nyaralunk. 

 

Pár szóban Trogirról 

Splittől nem messze, mindössze 30 km távolságra fekszik Trogir északról magas domvidékkel, délről pedig az Adria végtelen kékségével határoltan. A város egy része a szárazföldön, egy része pedig a Ciovo-szigeten terül el, amelyeket hidak kötnek össze, és közéjük ékelődik az UNESCO világörökségi listáján is szereplő óváros. 

A történetének kezdete az i.e. 3. századig nyúlik vissza, a Római majd a Bizánci Birodalom része lett. Később a magyarok és a velenceiek felváltva voltak jelen a történelemben Trogir területén, így a magyar vonatkozású emlékekről semmiképp se feledkezzünk meg! IV. Béla király például ide menekült a fenyegető tatárok elől, majd 1814-től megérkeztek az osztrákok, amellyel az Osztrák-Magyar Monarchia részévé vált Trogir városa. 1918-ban lett Jugoszlávia, 1990-ben pedig Horvátország ékszerdoboza az idegenforgalom szempontjából. 

Magyar kultúrtörténeti vonatkozásban Trogir városával találkozhatunk Csontváry Koszka Tivadar művészetében, az 1899-es „Traui látkép naplemente idején” festményén látható városkép megelevenedik szemeink előtt, ha a várost a Ciovo-sziget felől szemléljük. 

 

>>> SZÁLLÁSOK TROGIR KÖRNYÉKÉN >>> 

 

 

Látnivalók, avagy városnézés Trogirban 

A 15. századi arculatát hűen őrzi a város, rendkívüli módon átvészelte a történelem viharait, így érdemes az óvárosában a legfőbb nevezetességek mellett arra barangolni, amerre húz a szívünk. Engedni a kíváncsiságunknak, elveszni a sikátoros utcáin és bekukkantani egy-egy nyitott kapu mögé, számtalan kincset fedezve fel remek időtöltést ígér. 

Trogir óvárosának alapterülete olyan kicsi, hogy csupán pár óra alatt könnyűszerrel bejárhatjuk, ha éppen csak egynapos látogatásra érkezünk. Elveszni térkép nélkül sem lehet, szinte mindig a kikötőhöz és a pálmafás sétányához érkezünk. Remek időtöltés egy isteni fagylalt társaságában végigsétálni egészen a sziget végéig, majd a Kamerlengo erőd előtt megpihenni. 

Aki egy mesés kilátásra vágyik mind az óvárosra, mind a tenger felé, az ne hagyja ki a látogatást az említett Kamerlengo erődben, ahol a 15. században emelt erőd falain sétálhatunk lenyűgöző panoráma mellett. Az erőd egyébként az óvárost körülölelő egykori városfal része volt négy bástyával és vizesárokkal, ma szabadtéri előadásoknak ad otthont. 

A legfőbb látnivaló Trogirban a Szent Lőrinc-székesegyház, amely egyben Trogir jelképe. Alapvetően kiemelkedő románkori emlék, azonban nagyjából 500 éven át építették, és így a 17. századra elkészült épületen felfedezhetőek gótikus, reneszánsz és egy tűzvész következtében barokk stílusjegyek is. Az 50 m magas harangtornya látogatható, így a csodaszép kilátás miatt megéri felmenni, kincstárát pedig magyar vonatkozás miatt ajánljuk mindenki figyelmébe; itt őrzik IV. Béla király koronázási palástjának csuklyáját. 

A főtéren további látnivaló az ikonikusnak számító óratorony, amely valójában a Szent Sebestyén-templom tornyaként épült a helyiek által a pestisjárványt követően. Jellegzetes kupolája és kék óralapja sok helyütt visszaköszön, ahogy a közvetlen mellette lévő városi loggia is a képeslapok kedvelt témája. Lépjünk be ide bátran! Egykor ez a reneszánsz építmény szolgált amolyan közösségi térnek, itt bíráskodtak és hirdették ki a különböző rendeleteket. 

 

>>> SZÁLLÁSOK TROGIR KÖRNYÉKÉN >>> 

 

 

Kirándulások, strandok Trogirban járva 

Remek lehetőségeket rejt Trogir a történelem, a kultúra és a művészet iránt érdeklődők számára, de természetesen strandok után is vágyódik az ember egy forró nyári időszakban, illetve kirándulásokra a környéken. Trogir minden szempontból tökéletes választás! 

Kikötője nem ámítás, az egyik leghangulatosabb és legbájosabb a dalmát tengerparton, így a séta és andalgás előtt vagy után hajókirándulásokra is indulhatunk, valamint vízitaxi is üzemel. A Jadrolinja révén megközelíthetjük Split városát vízen vagy a közeli szigeteket, mint Drvenik Mali és Drvenik Veli. 

Ciovo-sziget gyakorlatilag az üdülő része Trogirnak, modern és kiépített, több strandot is találunk, amelyeket meglátogathatunk. A talán legnépszerűbb ezek közül a Slatine sziklás, kavicsos partja, amely Splittel szemközt helyezkedik és fenyvesek által határolt, így nem lesz panasz az árnyékos helyre. Teljesen hasonló adottságokkal bír mellette a Kava, ha itt már túl sokan lennének. 

Trogir óvárosához legközelebb, mintegy 10 perces sétára helyezkedik el a Salud-öböl strandja, amely aprókavicsos, sekély parttal rendelkezik, ezért gyerekeknek is ideális, bár napernyőről ide feltétlenül gondoskodjunk. Kifejezetten családbarát, mindenféle jóval ellátott és szolgáltatással kiépített az Arbanja, a Mastrinska és az Okrug Gornji strand. 

Ha pedig csendesebb és nyugodtabb helyre vágyunk, akkor keressük fel Okrug Donji strandját távolabb Trogirtól, és helyenként még homokos partot is találunk. 

A Pihiszuszi ajánlása egy trogiri nyaraláshoz szuper strandjaival együtt Seget Vranjica és Seget Donji falu, ahol apartman lehetőségek is várják vendégeinket. Kérd bátran ajánlatunkat és javaslatainkat dalmát nyaralásodhoz! 

 

>>> TETSZIK EZ A HELY, AJÁNLATOT KÉREK! – Kattints ide! <<<

Vissza az akciókhoz